4 fontos jel, hogy egyoldalú kapcsolatban vagy

Nagyon nehéz megmondani, megállapítani, vagy kijelenteni, hogy egy párkapcsolat vagy egy barátság egyoldalú. Sőt, talán azt is elmondhatjuk, hogy vannak időszakok, amikor akár egy jól működő kapcsolatban is csak az „egyik fél tesz bele” erőt, energiát, időt vagy érzéseket. Ennek lehet oka tartós betegség, életkörülmények változása vagy éppen egy munkával terhelt időszak. Azonban érdemes arra odafigyelni, hogy a kapcsolatok alapvetően akkor tudnak hosszú távon működőképesek maradni, ha kölcsönösek maradnak.

Gyakran előfordul az is, hogy az egyik fél „benézi” a másik érzéseit. Ez talán a legrosszabb eset, ilyenkor gyakran mindketten értetlenül állnak és nem értik: hogy történhetett meg az velem, hogy nem láttam, hogy Ő nem akar semmi komolyat…vagy éppen az ellenkezője történik: jaj, hát én nem is akartam tőle semmit, azt hittem neki is csak ennyi, most nem értem, mit van úgy oda…

Ismerős? Vagy esetleg a környezetedből ismerős? Ebben a blogban csak a tünetekkel foglalkozom, egy másikban fogok ennek a lehetséges hátterével, okaival és megoldásaival foglalkozni.

Tehát  4 fontos jel, hogy nem vagy kölcsönös kapcsolatban:

  1. Régóta nem voltál igazán boldog a kapcsolatban, illetve nagyon megritkultak a közös örömök.

A kapcsolatok nem a múltban játszódnak, az hogy az „elején boldogok voltunk”, meg „valaha jó volt” nem elég. A nagyon megritkult közös élményszerzés, utazás, sport, közös tevékenység, illetve ha úgy tűnik, hogy csak te találsz ki közös programokat, akkor az nem igazán vezet jóra Ha úgy érzed, hogy a kapcsolat régóta (szubjektív időélményre gondolok) nem ad boldogságot, jókedvet vagy erőt közös akarattal, akkor az első jel pipa.

  1. A szerelmed mindig elesett lesz, vagy rosszkedvű, ha rólatok szeretnél beszélni

Érdekes megfigyelés lehet, és próbálj a belső megérzésre koncentrálni! Amikor beszélni akarsz vele a kialakult helyzetről, hirtelen rosszkedélyű lesz, befeszül? Esetleg elmondja, hogy neki mennyire nehéz, de kettőtök dolgára nem ad számodra konkrét választ? Esetleg meg sem szólal?

Ezek valóban jelezik, hogy probléma van, amiről nehéz lehet neki beszélni. Javaslom, hogy ilyenkor ne lépj ki a helyzetből, mondd el, hogy neked mennyire fontos az, hogy tudjad, mi lesz veletek, illetve hogy megváltoztak e az érzései esetleg feléd. Az, hogy kerüli a konfliktust, nem jó, így gyakran úgy érezheted: túl sok kompromisszumot hozol meg te egyedül a kapcsolat érdekében.

  1. A szerelmed nem veszi figyelembe a te igényeidet, vágyaidat a kapcsolatban

Megbeszéltek egy közös programot, amire szerveztél, vagy esetleg más programokat lemondtál…mert megbeszéltétek..vagyis aztán úgy tűnik, hogy ez csak neked volt egyértelmű…a szerelmed az utolsó pillanatban felhív, hogy neki még sem jó, haza kell mennie, dolgoznia kell, vagy valami halaszhatatlan történik…természetesen, előfordul az ilyen, igen. De ha a sokadik alkalommal jön közbe valami, vagy a megbeszélt mozi helyett, neki már egy óra múlva mennie kell, mert valami van…akkor nem biztos, hogy együtt szeretné tölteni veled az időt.

  1. A szerelmed ritkán tart veled nyilvános helyekre, vagy nem ápolja a kapcsolatait a hozzád közelállókkal

Invitálod őt jobbnál, jobb helyekre ( szerinted J) , de ő általában talál valami kifogást, vagy egészen egyszerűen azt kéri: maradjunk inkább otthon. A barátaid is észrevehetik, megjegyezhetik, hogy sosem tart veled, és így neked is nehéz lehet a barátokkal időt tölteni gondtalanul. Előfrodulhat, hogy inkább a barátokat hanyagolod el, hogy a szerelmednek megfelelj: mindig készen állsz vele találkozni, úgy intézed, hogy neked biztosan jó legyen, ha hív. Így aztán könnyen azon veheted észre magadat, hogy otthon maradtál már megint, és kimaradsz a társasági életből.

Ez lehet a 4 leggyakoribb jele annak, hogy nem biztos, hogy ugyanabban a kapcsolatban vagytok egymással, hogy ugyanazt szeretnétek egymástól. Nagyon fontos, hogy akármelyik oldalon is állsz, tudnod kell, hogy ezt meg kell beszélni mindkettőtök érdekében, vagy nagyon világossá kell tenni a másik számára, hogyha nem akarsz vele kapcsolatban maradni.

Még egy dolog, talán az ötödik elem, amit még megemlítenék: gondold át, hogy te mennyit tudsz a szerelmedről? Ha te egy nyitott könyv vagy előtte, de magáról alig beszél, vagy csak egy-egy téma érdekli, az szintén fontos jel lehet!

Ha kérdésed van, írj emailt vagy hívj!